Soltvadkertről


A település bemutatása

Soltvadkert a volt Kiskőrösi Kistérség, jelenlegi Kiskőrösi Járás harmadik legnépesebb települése, amely Magyarország Dél-Alföldi Régiójában, Bács-Kiskun Megyében, a Kiskunsági-homokhát középső területén helyezkedik el. A Duna-Tisza közén, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában az 53-as és 54-es közutak kereszteződésében fekszik. Vonattal a Budapest–Kelebia-vasútvonalon érhető el. Kiskőröstől közúton 13 km-re délkeletre fekszik, Kiskunhalastól 20 km-re északnyugatra, míg a megyeszékhelytől, Kecskeméttől kb. 40 km-re délnyugatra van. A település mintegy 10.886 hektárnyi területen fekszik. Népsűrűsége: 70,2 fő/km2.

A térségben a központi szerepet a múltban és a jelenben is Kiskőrös tölti be. Térségi szerepköréből fakadóan, valamint a közigazgatás 2013. január 1. napjától történt átszervezetése kapcsán, Kiskőrösön működik a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Járási Hivatala és Szakigazgatási Szervei (ÁNTSZ, Munkaügyi Kirendeltség és a Földhivatali Kirendeltség), itt üzemelnek a szakorvosi rendelők, a Városi Rendőrkapitányság, a Városi Bíróság, a Városi Ügyészség. Kiskőrös elérhetősége jó, mind a vonattal, mind az autóbusszal, mind gépjárművel.

A szolgáltatás, a kereskedelem és a munkahelyek biztosításának területén is térségi szerepkört tölt be a város.

A város 1900-ban kapta a Soltvadkert nevet, előtte Vadkert volt, amely az itteni erdők-mezők egykori gazdag állatvilágára utal. A Vadkert nevéről és birtoklásáról szóló eddig ismert legrégebbi okmány 1376-ból származik, mely évszám a város alapítására utalva a város címerében is szerepel. A török hódoltság idején a vidék elnéptelenedett, lakatlan pusztává vált.

A gazdálkodás fellendítése érdekében az 1740-es évek elején a báró Orczy család először német és szlovák, majd magyar családokat telepített birtokára, akik kitartó munkával termékeny területté tették a napsütötte és szélhordta homokbuckákat. A nagy tudású és haladó gondolkodású báró Orczy Lőrinc a homok megkötése, valamint a lakosság gyümölccsel és borral való ellátása érdekében rendelte el a szőlőtelepítést. A szorgalom tehetséggel párosulva nemzedékről nemzedékre szállt, mely virágzó szőlő és gyümölcs kultúrát teremtett.

Az évmilliók alatt a Kárpátok vizeit az Alföldre vezető folyók feltöltötték a területet, legfinomabban szemcsézett hordalékukat rakták itt le. A Tisza terjedelmes hordalékkúpokat épített lelassult folyásával, óriás kanyarjaival új és új medret mélyítve magának, az elhagyott vízjárásokban pedig változatos élővilágot hagyott hátra. Másutt a durvább hordaléka nyomán futóhomok jött létre. Az eltérő alapkőzeten különböző élőhelyek, lösz- és homokpuszták biztosítják az egyedi növény- és állatvilág életfeltételeit.

A térség éghajlata bár mérsékelt övi, rendszeresek a szélsőséges időjárási helyzetek is. Nyáron nem ritka a hosszan tartó 35°C feletti napi maximumhőmérséklet, a hosszan elhúzódó aszály, ami olykor komoly károkat okoz a mezőgazdaságnak. Az évi csapadékmennyiség jellemzően 500-600 mm.

A település lakói az évszázadok folyamán vallásuknak megfelelően több templomot építettek, amelyek meghatározó elemei a városközpontnak. Az egyik legszebb középület a volt Lukácskúria, a mai Városháza, amely az 1820-as években épült, s jelenlegi formáját 1994-ben nyerte el. Számos emlékmű és szobor állít emléket az elődök helytállásának. A fejlődés következményeként a település 1993-ban elnyerte a városi rangot.

A rendszerváltás után számos magánvállalkozás indult be, különösen a szőlő és műanyag feldolgozásban létesültek modern üzemek.

A település lakói az évszázadok folyamán vallásuknak megfelelően templomot építettek. – Római katolikus templom az 1700-as években, majd 1908-ban épült, Szent kereszt kápolna 1847-ben, templom Selymes városrészben: 1995-ben. A klasszicista evangélikus templom 1837-ben, a gyülekezetei ház 1948-ban, a Találkozás Háza 2000-ben épült. A református templom, iskola terem és tanítói lakás 1794-ben épült. A baptista imaházat 1911-ben adták át. Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség gyülekezeti háza 1982-ben készült el. – Ezek az építmények meghatározó elemei, a felekezetek vezetői és tagjai együttműködésük, egymás segítése folytán meghatározó személyiségei a városnak.
Az egyik legszebb középület a volt Lukács kúria, a mai városháza, amely az 1820-as években épült, s jelenlegi formáját 1994-ben nyerte el. Számos emlékmű és szobor állít emléket az elődök helytállásának.
A város legvonzóbb idegenforgalmi nevezetessége a jód és kén tartalmú, gyógyhatással bíró (1839 tudományos vizsgálati anyag) Vadkerti-tó. Már a múlt század elején kedvelt fürdőhely hírében állt, és ma is kellemes pihenést biztosít.

Több mint hetvenöt hektáros vízfelület és környezete szolgálja az üdülők, horgászok és vízi sportok kedvelőinek kényelmét. A part jellegzetes épülete, az 1920-ban épült „Fekete villa”, ma önkormányzati üdülő. 12 holdas strandterület, játszótér, parti sétány, vendéglátóegységek szilárd burkolatú parkoló várja az ide látogató vendégeket. A tó nyári szabadtéri rendezvények Pl Sör és borfesztivál helyszíne is. Az 500 férőhelyes, partra nyíló, jól felszerelt kemping szolgáltatásait évente több ezren veszik igénybe. A környéken lévő éttermekben tájjellegű, ízletes ételek és a helyben termelt borok kínálatából válogathat a kedves vendég.

Az üdülőszezonban tartott színes rendezvényeket – horgászverseny, országos motoros találkozó, bor- és sörfesztivál – több tízezren látogatják. A tó mellett feltárt termálvíz hasznosítása a közeljövő feladata lesz.
A város központjában lévő országos hírű Korona Cukrászda termékeit szívesen fogyasztják az erre járók. A városban az infrastruktúra 100%-ban kiépült, amely a 35 km-re levő autópályával kiváló lehetőség a beruházóknak.
A város legrangosabb szórakoztató rendezvénye a hagyományos októberi többnapos Szüreti Fesztivál, amelynek gazdag kulturális- és sportprogramját számos idelátogató hazai és külföldi vendég tekinti meg.

Bodelshausen, a németországi hatezer fős település 1996. októbere óta testvérvárosa Soltvadkertnek.

Szilágy megye Sarmaság nevű kisvárosát 1996-ban kereste fel Berkecz László polgármester azzal a szándékkal, hogy testvérvárosi kapcsolat kialakítását kezdeményezze. Azóta gyümölcsöző ez az  együttműködés.

Egy sok éves oktatási, nevelési területen zajló együttmunkálkodás eredményeként 2017. szeptemberében Nagyenyed városa testvérvárosi megállapodást kötött Soltvadkert Város Önkormányzatával. Így három testvérvárosi települése van Soltvadkertnek.

Soltvadkert kulturális életéről

Vadkert nevére és birtoklására vonatkozó eddig ismert legrégebbi okmány kelte 1376. február 16.  Az okmányban nem szerepel a vezetéknév, hanem a keresztnév előtt a birtok helyneve áll: Wadkert Tamás fia János. A levéltári adatok bizonyítják, hogy Vadkert az 1300-as évektől kunszállás volt. Az itt élő kunok már szántottak-vetettek udvarházakat építettek. A kunfalu pusztulásáról egy 1529 áprilisában írt jelentésről értesülhetünk, mely Vadkertet a törökök által feldúlt falvak közé sorolja.

Az 1600-as években a halasi Tegzes család birtokolta ezt homokos, buckás, nyárfaerdőkkel borított területet. Vadkert 1721-től kezdett benépesülni. Báró Orczy István 1650-ig visszamenőleg megszerezte a birtoklevelet, és a tulajdonjogi pert megnyerte a Tegzes családdal szemben, így a Bécsben élő Orczyak lettek a Vadkert földesurai.

A gazdálkodás fellendítése érdekében az 1740-es évek elején a báró Orczy család először német és szlovák, majd magyar családokat telepített birtokára, akik kitartó munkával termékeny területté tették a napsütötte és szélhordta homokbuckákat. A nagy tudású és haladó gondolkodású báró Orczy Lőrinc a homok megkötése, valamint a lakosság gyümölccsel és borral való ellátása érdekében rendelte el a szőlőtelepítést. A szorgalom tehetséggel párosulva nemzedékről nemzedékre szállt, mely virágzó szőlő és gyümölcs kultúrát teremtett.

Soltvadkert kulturális életét nagyban meghatározta a gazdasági fejlődés.

Egyre dinamikusabban fejlődött a község, a lakosság kitartó munkája meghozta a gyümölcsét, amely megmutatkozott az öltözködésben, az életvitelben is. A jobb anyagi helyzettel együtt jelentkezett az emberek kultúrigénye. Olvasókörök alakultak (Polgári Olvasókör, Katolikus kör, Iparos Olvasókör, Gazdakör), előadásokat tartottak, ahol népszínműveket adtak elő.

A különböző egyletek évente ismétlődő bálokat rendeztek. Soltvadkert és vidéke címmel társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi hetilap működött.

A kultúra első háza már az 1800-as évek végén működött és várta látogatóit a Kossuth és a Szentháromság utca sarkán lévő Nagyvendéglő és kerthelyiség — amit Grespán Ferenc üzemeltetett. Az épület másik részében színpad és bálterem adott helyet és teret a szórakozni vágyóknak.

Ebben az épületrészben már az 1927-ben a kiskőrösi Szabolcs testvérek némafilmet kezdtek vetíteni Soltvadkerten. A lakosság körében népszerűek voltak ezek a vetítések.

A harmincas években Nagy-Pál István tanító irányította és szervezte a kulturális életet. Közművelődési előadásokat, esteket és számos más programot hozott Soltvadkertre.

1945-ben a vendéglő leégett és az épületet az ötvenes évek elején átalakították, ekkor Tóth Péter volt a kultúrház vezetője. Őt követte a hatvanas évek elejéig Ignácz István. 1972-ben Szávay István a község újratelepítésének alkalmából kétnapos rendezvényt szervezet. Fellendült a „kultúrmozgalom”, vetélkedőket, színházi esteket, bálakat szervezett.

Őt követte, már függetlenített igazgatóként Bajusz Péterné, akit nyugdíjba vonulásának alkalmából „örökös igazgatónak” neveztek ki.

Ebben az időben fellendültek a színházi előadások, budapesti vendégművészek szerepeltek a művelődési házban. Itt találkoztak az öntevékeny körük, klubok tagjai, itt zajlott a község társasági élete, bálok, a kulturális, sport, szövetkezeti gyűlések, iskolai bemutatkozások, kulturális seregszemlék.

A kilencvenes évektől Zick-Zack bár működött az épületben, ekkor a művelődési ház a Hősök terén lévő épületben üzemelt Gillichné Sütő Annamária vezetésével.

A jelenlegi épületet 2003 tavaszán adták át, melynek igazgatója 2005-től ifj. Káposzta Lajos volt, egészen 2013-ig. Őt Galántai Hilda követte, aki 2017 tavaszán köszönt le. Az intézmény jelenlegi igazgatója Pájer Ildikó, aki 2017. június 1-től vezeti az összevont intézményt.